Akkezdet Phiai

Závada Péter munkái

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2008 óta reklámszövegíró, copywriting, kreatív asszisztens

2010-A Merlin színházban működő “Spidron” alternatív színi társulat házi szerzője
PUBLIKÁCIÓI:

2009- Jelenkor- versek

2009- Csodaceruza- versek

2010- Nappapírok: versek Bruno Bourel fotóalbumához, és a Rumbach utcai
zsinagógában megrendezett kiállítás megnyitóhoz

2010- Holmi- versek

2003-tól az Akkezdet Phiai alternatív magyar rap- és slampoetry zenekar tagja

Mail : zavada.peter@ddk-production.com

 

Letöltés – Akkezdet Phiai – Kottazűr 2010 című új albuma

Innen most ingyen letöltheted a Akkezdet Phiai – Kottazűr  című új albumát.

[Download not found]

Megjelent a Akkezdet Phiai Új lemeze

A akkezdetphiai második albumának megjelenését ünnepeljük a Toldi Moziban, fellépés nélkül, viszont a Realistic Crew-val közösen elkészített “Hisz Sztori (Kiskece)” c. trekk klippremierjével és közös albumhallgatással, később pedig együtt örülünk, amihez Frequent és Saiid pakolja majd a talpalávalót.
A belépő 2500 forint,
Ezért az árért már rögtön a bejáratnál magadénak tudhatod az akkezdetphiai régóta várt következő lemezét.
Minden régi/új barátot várunk szeretettel!

A rendezvény időpontja:

2010 | 04 | 04 | 20:00h

TOLDI MOZI, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38

Akkezdet Phiai