PECA Booking

A PECA egy igazi koncertzenekar, melyben egyedi módon képesek kapcsolódni egymással a
különböző kultúrák zenéi. A magyar népzene mellett jelentős helyet kapnak nyugat-afrikai tradicionális
hatások, az afrobeat és a latin zene, s ezzel együtt Kelet-Európa és a Balkán teljes zenei spektruma.
Ez a széles repertoár inspirálóan hat a zenekari tagokra, akik külön-külön is sokféle stílust képviselnek
az etnótól a cigány muzsikán át a világzenéig. Dinamikus, perkusszív jellegű zene, melyben egyaránt
vannak instrumentális és énekes számok magyar, illetve spanyol nyelven.
A zenekar 2003-ban alakult Budapesten Gábos Barna kezdeményezésével, aki egészen fiatalon
önképző módon, rendíthetetlen elhivatottsággal vágott bele a zenélésbe. Tinédzser korában
beleszeretett az akkor még elsősorban budapesti aluljárókban játszó latin-amerikai utcazenészek által
produkált spontán muzsikálásba. Magától értetődő volt számára, hogy elkezdjen gitár órákat venni,
emellett beszerzett egy pár fúvós hangszert, gyakorolt éjt nappallá téve, s hamarosan csatlakozott
is egy perui, bolíviai és kolumbiai zenészekből álló csoporthoz. Jó ideig zenélt velük, megtanult
spanyolul és jóformán bejárta velük az országot. Így finomította zenei készségét, megtalálta saját
stílusát, majd Nyugat-Európa nagyvárosaiban kamatoztatta tapasztalatait mint utcazenész, valamint
színházi zenész. Néhány szerencsés találkozást követően végül megalapította saját együttesét,
melyet kedvenc hobbija után nevezett el.
Az eredeti felállás az évek során több üdítő változáson ment keresztül, ennek köszönhetően alakult
ki az a sajátos, érett hangzás, mely ma jellemzi az együttes friss zenei világát. A PECA első lemeze
CalleCartagena 211 címmel jelent meg 2005-ben. Azóta a megújult zenekar – egy-egy tagcserét
követően – kibővült, s néhány nem mindennapi hangszer növeli fellépéseik színvonalát.
Jelenleg új albumon dolgoznak, mely 2011-ben jelenik meg.
Gábos Barna – fuvolák, gitár, ének
Vajdovich Árpád – basszusgitár
Takács Márton – ütős hangszerek
Fehér Károly – ütős hangszerek
Kovács Norbert – dob
Vidák Róbert – gitár
vendég: Tabeira Iván aka MC Guacho
A DDK booking team:
Strahl Kati
Mail: kati.strahl@ddk-production.com
Tel: +36203628098
Vajna Balázs
Mail: balazs.vajna@ddk-production.com
Tel: +36302318087
