DAV Booking
Dav TRIÓ:
Szesztay Dávid – gitár, ének
Szerető Dániel – basszusgitár
Németh Csaba – dob
FÚVÓSOK:
Lukács Gábor – szaxofon
Görögh Dániel – trombita
Abbas Murad – harsona
A DAV a zeneszerző-multiinstrumentalista Szesztay Dávid zenekara. Szesztay számos egyéb zenekarban játszik (Specko Jedno, Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát, Santa Diver, Budbudas, ex-Kamu), több hangszeren, s emellett színházi előadások (pl. Pont(y) Műhely) és filmek (Pater Sparrow: 1) zenéit szerzi.
Az eredetileg trióban indult zenekarban mára már háromtagú fúvósszekció bővíti az alap rock-felállást és feszegeti kellemesen a műfajok közötti határokat, legyen az pop, jazz, rock, vagy alternatív. A szextett 2008 októberében debütált a Trafó Kortárs Művészetek házában az Adrian Belew Power Trio előtt, majd az ezt követő időszakban játszottak a budapesti klubélet szinte összes fontosabb koncerthelyszínein és csiszolták, alakították műsorukat. Ezzel a nagyzenekari formációval készítette el Point of View című lemez anyagát, amit a Hunnia/EMI jelentetett meg 2010-ben. Repertoárjukban kizárólag saját szerzemények találhatók, melyek alapvetően lendületes, rockos hangvételű dalok, de erős jazz-es és némi világzenei hatásokról is árulkodnak. A zenekar rendszeresen koncertezik trióként, illetve a fúvósokkal megspékelt verzióban is.
A teljes Bio letöltése PDF-ben (79)A DDK booking team:

