A Belmondo zenekar 2005-ben alakult az alkotás és a zene iránt elkötelezett, rutinos előadókból, akik eddigi bandáik után valami mást, újat szerettek volna kipróbálni. A Belmondo első dala és klipje (Lesz, volt, van) 2006 januárjában került napvilágra és mindjárt a leggyakrabban megszólaló hazai számok egyike lett. Ezt követően, 2006 májusában megjelent első nagylemezük is (Él ilyen Alien), melyhez a későbbiekben még 3 videoklip készült.
2006 nyarán az alighogy felbukkanó Belmondo együttes már megkapta első VIVA Comet díj jelölését is az új zenekarok kategóriájában. A Belmondo elsősorban koncertzenekar és létezésének közel 5 éve alatt minden évben növelték élő fellépéseik számát. Előadásaikon garantált a jó hangulatú élcelődés, a gegek és fricskák, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral fűszerezve tartanak tükröt mindannyiunknak.
2008-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak többek között a magyar MTV által rendezett MTV Icons siófoki koncertsorozatán, ahol a Belmondo az LGT előtt tisztelgő napon lépett fel. Második nagylemezük (Hogy nézel rám?) 2008 nyarán jelent meg. Ennek első kislemez-sikere a Rocksztár című szám, melyhez egyikleglátványosabb klipjüket készítették. 2008 decemberére leforgatták az album második videoklipjét is a Szájszám c. dalhoz, mely a TELEKOM Fenntarthatósági Nap pályázatán Zene kategóriában 1. helyezést ért el.
2009-re új számok és egy kiemelkedő rádiósiker is napvilágot látott, ez a Szabadon című dal, mely az MR2 2009-es válogatáslemezén is szerepelt és amelyhez egy animációs klip is készült. Részt vettek fellépőként ismét többek között az MTV Icon EDDA, a Red Bull Music Clash rendezvényen a KFT-vel, a Magyar Dal Napján számos helyszínen, jelölték őket a VIVA Comet „Legjobb magyar pop/rock album” kategóriában, illetve készítettek egy MR2 akusztik felvételt is.
A 2010-ben a frontember (Czutor Zoltán) fellépett az MTV Icons Nagy Feró napján, ez év végén jelent meg harmadik Belmondo album, a Szájba rágót!, mely sokkal komplexebb és kiforrottabb, mint az előző kettő. Az első pop-os hangzása, a második a rockzúzása után a Szájba rágót! sokkal inkább beat-esnek, fülbarátabbnak mondható. Az album első klipje a Drága lányok című számhoz készült, melyet decembertől tart műsoron a magyar MTV. 2010 novemberében döntősök voltak a Jazzy Rádió dalversenyén. A sajátos felfogásban átdolgozott Belmondo dal 300 mű közül került a legjobbak közé.
A 2011-es év váratlanul jól indult a Belmondónak. Január végén készítettek egy közös dalt Fábián Julival (ex-Barabás Lőrinc Eklektric) „A lelke érdekel” címmel, amelyet az mr2 tart műsoron. Váratlanul robbant a köztudatba 2011 februárjában az mr2 által napi több alkalommal játszott, szívbemarkoló szerelmes daluk, a „Mikor” , amely még albumon sem jelent meg. A Pannónia Fesztivál felkérte őket, hogy írják meg a 2011-es PaFe hivatalos dalát. Már ez a szám is elérhető és vélhetően sokak kedvencévé válik.