Szesztay Dávid és a Dav
A Dav, a zeneszerző-multiinstrumentalista Szesztay Dávid zenekara 2005-óta működik. Dávid számos zenekarban játszik több különböző hangszeren. A kilencvenes évek végén alakult Kamu zenekar alapító tagja, és tagja a hazai jazz-élet több meghatározó alakját is felvonultató Budbudas zenekarnak is. 2005-ben hozta létre trióját, a DAv triót, 2006-ban pedig Kézdy Lucával a Santa Diver nevű formációt, valamint gitározik Rutkai Bori zenekarában, a Specko Jednoban. Szesztay mindemellett színházi előadásokhoz és filmekhez is komponál zenét: közreműködött rövid, illetve animációs filmek, reklámok elkészítésében, 2008-ban zenét írt az első filmes Pater Sparrow: Egy c. filmjéhez, valamint társszerzőként részt vett Fazakas Péter Para c. filmzenéjének munkálataiban is. Az ő nevéhez fűződik a SYD – zenés koncertszínházi előadás (Láng Annamari-Nagy Fruzsina), melyhez a Vinnai Andrással kiegészült Dav Trióval játszották saját szerzésű dalaikat. A Pont Műhely színházi társulat tagjaként a Mu színházban és egyéb színházakban is rendszeres alkotó, fellépő. A Dav Trió tagjai: Szesztay Dávid (ének, gitár, billentyűs hangszerek), Szerető Dániel (basszusgitár), Németh Csaba (dob).
Az új lemez: Nyílik
Már a trió eddigi lemezei is— melyeket az elmúlt, közel hat év során különböző felállásokkal vettek fel— egy egyedülállóan változatos hangulatvilágot, a stílusirányzatok eklektikus, formaújító elegyítését képviselték. A csapat a korongok elkészítése során mindvégig igyekezett hangsúlyozni a frissességet, a nyitottságot és a kísérletező kedvet. A Dav Trió új lemeze, a Nyílik, bizonyos értelemben egyfajta összegzés, az évek során megszerzett zenei tapasztalatok szinopszisa. Dávid ezúttal több régebbi, eddig fiókban őrzött szerzeményét porolta le, hogy újrafogalmazva, átdolgozva ismertesse meg őket a közönséggel. A korábbi számok parafrázisai mellett természetesen egészen új számok is helyet kaptak a cd-n. Koncepcióját tekintve a lemez erősen dalközpontú: Szesztay a szöveges-énekes szerzemények javára, az instrumentális részek elhagyása mellett döntött. A lemez másik érdekessége, hogy kizárólag magyar nyelvű, már-már költői igényességű szövegeket tartalmaz, melyeket szintén Dávid jegyez. A Nyilik anyagát a zenekar trió felállásban vette fel, majd a dobbal, basszussal és gitárral lefektetett alapokat Dávid díszítette föl billentyűs hangszerekkel.




